Az emberiség kétségtelenül fogékony a csodás jelenségekre, csodaszerekre. Már az őskorban áhítattal figyeltük a törzsi sámánok hókuszpókuszait. Az ókorban a varázslók, jövendőmondók számára templomokat emeltünk. A középkorban egyenesen szentté avattuk, akikhez csodás jelenségek kapcsolódtak, másoknak pedig vagyonokat fizettünk, hogy a mindenható, isteni anyagot, a Prima Materiat tőlük megkapjuk, de legalábbis hozzájussunk egy az életünket meghosszabbító csodafőzethez.

 Azt gondolnánk, hogy a tudásunk gyarapodásával mára megértettük, hogy csodák márpedig nincsenek. De nem ez a helyzet. Csodát ma is sok mindentől várunk, csodaszerekben manapság is hajlamosak vagyunk hinni. Gondoljunk csak a különböző fogyasztó- és fiatalítószerekre, csodálatos gyógyszerekre és fantasztikus gyógymódokra, erőfeszítés nélküli tanulási módszerekre, és még sorolhatnám mi mindenre. Úgy tűnik, hogy részben tájékozatlanságunk, részben kényelmességünk, részben miszticizmusra való hajlamunk, sok esetben pedig reménytelenségünk miatt ma is ugyanolyan nyitottak vagyunk a csodákra és csodaszerekre, mint évezredekkel ezelőtt.

 Az az érzésem, hogy 

mostanában csodaszerként kezdünk tekinteni az e-learningre, azaz az interneten keresztüli digitális tanulásra is.

Az e-learning kétségtelenül nagyon kényelmes, hiszen otthonról illetve munkahelyünkről férhetünk hozzá elképesztő mennyiségű információhoz, tananyaghoz, megszerkesztett, rendszerezett formában. Mivel a tanuláshoz nem kell utaznunk, nem szükséges tanterem, szállás és ellátás, az e-learning elvitathatatlanul olcsó (éppen ezért nagyon vonzó). A tudás ellenőrzése, a vizsgáztatás is könnyen megoldható a neten, előre definiált feleletválasztós tesztek, helyzetgyakorlatok, kidolgozandó feladatok segítségével.

 Úgy tűnik tehát, hogy ’connected’ világunkban, amikor gyakorlatilag mindenki (különösképpen a fiatalok, az Y és Z generáció) rendelkezik vezetékes, illetve mobil internetes hozzáféréssel, a képzésre a legjobb megoldás az e-learning. Sőt, nem csak a legjobb megoldás, de egyenesen csodaszer. Legalábbis ez az érzésünk, látva, hogy szinte mindenki minden oktatási és képzési helyzetre, problémára, feladatra, úgynevezett e-learning megoldást vár, függetlenül attól, hogy kit, mire, és miért akar képezni.

De vajon tényleg ilyen univerzális megoldás, valóban csodaszer az e-learning? Ennyire erőltetnünk kell, hogy a képzések 80-90%-ban e-learning formát öltsenek, ahogy egyre több cégnél megfogalmazzák és kitűzik? Nem túlzók az e-learninggel kapcsolatos elvárásaink?

Az e-learning akkor működhet jól, ha fegyelmezettek és tudatosak vagyunk. Anélkül tudunk a gépünk elé leülni és egy képzést határidőre végigcsinálni, hogy kisebb-nagyobb oktatói noszogatást kapnánk. Oda tudunk figyelni a házi feladatokra, a gyakorlásra, miközben senki sem ellenőriz bennünket. Fegyelmezetten fel tudunk készülni, majd le tudjuk tenni vizsgáinkat is, nem halogatjuk őket a végtelenségig. Ellen tudunk állni annak a kísértésnek is, hogy a tesztek kitöltésénél nem megengedett segítséget vegyünk igénybe (egy kis googlizás, kollégák megkérdezése a helyes választ illetően stb.). Ez a fajta fegyelmezettség és tudatosság, illetve általánosabban megfogalmazva ez a tanulási kultúra nincs meg mindegyikünkben, sőt megkockáztatom, kevesünkben van meg. A többiekben ezt ki kell alakítani, fejleszteni kell, ami önmagában is nehéz feladat, viszont muszáj bele komoly energiát fektetni, mert enélkül az e-learning nem fog rendesen működni. Ha valóban eredményesen akarunk átállni e-learningre, akkor az ambíciózus 80-90%-os célok kitűzése helyett inkább folyamatosan mérnünk kell, mennyire állunk készen (mint egyének, és mint vállalatok) kulturálisan az e-learningre és csak a készenlétünknek megfelelő mértékben szabad alkalmaznunk az e-módszereket.

Meggyőződésem azonban, hogy még ennyi körültekintés sem elegendő. Vissza kell mennünk az alapokhoz és végig kell gondolnunk, milyen képzések működhetnek e-formában egyáltalán és melyek azok, amelyek akkor sem fognak működni, ha már készen állunk kulturálisan az e-tanulásra. Egészen biztos vagyok abban, hogy egy tűzvédelmi vagy adatvédelmi oktatás jellegénél fogva gond nélkül működik e-learningként. Ugyanakkor arról is meg vagyok győződve, hogy egy kommunikációs, tárgyalástechnikai, vagy prezentációs képzés e-learningre való átültetése legalábbis kérdőjeleket vet fel. Ahogyan minden más olyan képzésé is, ahol az eredmény szempontjából nélkülözhetetlen a személyes visszajelzés. Mert ne felejtsük el, hogy alapvetően kommunikatív lények vagyunk, igényeljük a személyes párbeszédet, szükségünk van megerősítésre, dicséretre (illetve időnként feddésre is) és ez az igény fokozottan jelentkezik akkor, amikor tanulunk valamit.

 Ma már persze a személyes visszajelzésre is vannak technológiai válaszok, például a Skype, a Webex, a Youtube és más videotelefonálási, videokonferencia ás videomegosztási alkalmazások. Amelyek sok esetben egészen jól működnek személyes kapcsolattartásra, de nem több órán, esetleg több napon át. Aki valaha is próbált olyan workshopot tartani, amelyen a résztvevők egy köre személyesen volt jelen, egy másik köre pedig Skype-on, Webexen kapcsolódott be a beszélgetésbe, az pontosan tudja, miről beszélek: milyen nehézséget jelent mindkét fél számára órákon keresztül virtuálisan részt venni a beszélgetésben, közös munkában. Ugyanilyen nehéz ezeket az eszközöket olyan képzéseknél használni, ahol gyakran és viszonylag hosszú ideig kell személyes visszajelzést adni.

Nem beszéltünk még a képzések egy harmadik aspektusáról: nevezetesen a képzés sok esetben nem csak készségfejlesztésről, hanem csapatépítésről is szól. Fontos cél a résztvevők közösséggé kovácsolása, együttműködésének javítása. Ez pedig – megkockáztatom az erős kijelentést – nagyon nehéz, sőt szinte lehetetlen virtuális formában.

Összefoglalva tehát, az e-learning sem csodaszer. Kényelmes, olcsó és hatékony, ugyanakkor nagyfokú fegyelmet és érettséget követel a résztvevőktől, nehézzé teszi a személyes visszajelzést, és szinte lehetetlenné az egyéb humán szempontok (például a csapatépítés) érvényesítését. Ne tekintsünk tehát az e-learningre úgy, mint egy univerzális csodaszerre! Gondoljuk meg jól, milyen esetben működhet és mikor nem, milyen képzéseknél kell alkalmazni és melyeknél nem kell erőltetni! Tartsunk egészséges egyensúlyt az e-learning és a klasszikus, személyes képzések között!

Ne felejtsük el, hogy az életben minden csodaszerről előbb-utóbb kiderül, hogy árnyoldalai is vannak, ezért jobban tesszük, ha már az elején körültekintést és mértékletességet tanúsítunk vele kapcsolatban!

Bőthe Csaba, interim ügyvezető igazgató, Barra Kommunikációs Intézet