10 dolog, ami közös a maratonfutásban és az előadásban
2017. március 31. írta: Barra Kommunikációs Intézet

10 dolog, ami közös a maratonfutásban és az előadásban

 runner.jpg

A hétvégén maratont futottam (42,2km). Szeretem ezt a távot, most futottam kilencedszer. Sokan nem is gondolnák, de a kitartás mellett komoly koncentráció kell hozzá és persze tervezés!

Sok a hasonlóság az előadás és a futóverseny között – mindkettőre érvényes tanulságaimat szedtem ma össze nektek:

1. A felkészülés a legfontosabb!

Soha ne állj oda se maratonhoz, se előadáshoz felkészületlenül. Ez tiszteletlenség. És bár mindkettőt meg lehet így is csinálni, de minek?

2. Tesztelj mindent, amit a nagy napon használni szeretnél!

Próbáld ki előtte a cipőt, ruhát, frissítést, hogy minden kényelmes és komfortos legyen.  

Teszteld a PowerPointot, a laptopot és a technikát, amit használni szeretnél, hogy csökkentsd a váratlan helyzeteket. Ha jól érzed magad, magabiztosabb és eredményesebb leszel.

3. Próba, próba, próba!

Gondold végig, mit hogyan teszel. Azzal, hogy gyakorolsz, elképzeled a helyzetet, segítesz az agyadnak, hogy mire valóban ott leszel, már ismerős legyen a terep. Így kevesebb kihívással kell megküzdened.

4. Legyen kész terved, de alkalmazkodj a helyzethez!

Tervezz meg mindent előre, onnan, hogy mit fogsz reggelizni, odáig, hogy melyik kilométernél mit fogsz inni, enni, milyen tempóval fogsz futni. Ha viszont a március nem várt meleget hoz, akkor változtass a terveken, akár menet közben is.

Egy előadásnál a tervezés része, hogy megnézed a helyszínt. Megtudod, mit mond rólad, aki felvezet. De ha mégsem azt mondja, azt észreveszed, és kiegészíted, ha fontos részt hagyott ki.

5. Legyen világos a célod!

Három, négy, vagy öt óra alatt akarsz célba érni? Fontos, hogy tudd, mert úgy választod meg a tempót, már a legelején úgy indulsz el.

Információt akarsz átadni, eladni szeretnél, vagy csak szórakoztatni? Fontos, hogy tudd, mert úgy kell megválasztanod az érveidet, és már a legelején úgy indulsz el, hogy tudod, hogyan fogod használni őket.

6. Rutinnal egyre jobb leszel!

Az ötödik maratonomra mondtam azt, hogy tökéletes lett. Jó volt a pálya, jó volt az idő, jó formában voltam én is.

Az ötödik, 100 főnek tartott előadásom lett tökéletes. Jó volt a közönség, jó volt a helyszín és én is azt és annyi időben mondtam el, amit és amennyi idő alatt szerettem volna. Ma már jobban tudom, mire számíthatok, de még mindig vannak váratlan helyzetek.

7. A harmadik negyednél a legkönnyebb szétesni!

A maratonon a legnehezebb rész 20 és 30 km között van, mert itt már elég fáradt vagy, de még messze a vége.

Az előadások többsége is ebben a szakaszban, a harmadik negyedben zokott szétesni, mert csökken a koncentráció, de még nem látod a végét, ahová el szeretnél jutni. Így könnyen elkalandoznak a gondolataid.

8. Ne lődd el az összes puskaport az elején, a vége is fontos!

Ha elindulsz egy tempóban, azt végig bírni kell. Az elején még lelkes vagy, visz a lábad, de a végére fogsz legjobban emlékezni, így tartalékolj, hogy a célba érkezés pozitív emlék legyen.

A kezdés és a zárás a kulcspontja miden előadásnak. Megteremted a figyelmet, majd a végén ráerősítesz a kulcsgondolatra, hogy a közönség emlékezzen rá.

9. Élvezd!

Sokan furcsállják, amikor azt mondom, hogy szeretek maratont futni, vagy előadást tartani. De amit szeretünk, azt jobban is csináljuk. És ha olykor nehéz is, jó érzés a maximumot hozni, akármiről van szó.

10. Jó, hogy vége van!

Lesznek pillanatok, amikor bánni fogod, hogy belevágtál. „Mennyivel jobb lenne fagyizni, mint futni a Balatonparton, vagy „Miért nem jutott semmi jó kifogás az eszembe, amikor a főnököm megkérdezte, hogy vállalom-e ezt a prezentációt helyette”, de ha végigcsináltad, jóleső elégedettség fog eltölteni. Ezt is megcsináltam, erre is képes vagyok.

Remélem segítettem ezzel a 10 ponttal, akár maratonra, akár előadásra készültök!

Szádvári Judit, vezető tanár Barra Kommunikációs Intézet

A bejegyzés trackback címe:

https://hatasszunet.blog.hu/api/trackback/id/tr2612387143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása