A kommunikációnak, ha jól csinálják, nagy ereje van. Az egekbe röpíthet dolgokat, vagy éppen a földbe döngölhet, a céltól és a kommunikáció hangnemétől függően. Pontosan e jelentős erő miatt a kommunikációs eszközökkel csínján kell bánni. Mindaddig nincs baj, amíg a kommunikáció nem szakad el a tényektől, nem töltődik meg érzésekkel, tévhitekkel és nem kezd el önálló életet élni. Az ilyen „elszabadult” kommunikáció viszont már nagyon veszélyes és káros lehet, mert az adott témában tájékozatlan embereket borzasztóan félre vezetheti. Ezt a jelenséget hívom én kommunikációs felhajtásnak és nagyon mérges szoktam lenni miatta. Ha ilyennel találkozom, nem csak a figyelmet igyekszem ráirányítani, de ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy pellengérre állítsam, hátha tanulni tudunk belőle.

Legfrissebb „kedvencem” az elektromos autó körül kialakult, a tényektől sokszor elrugaszkodott, téves hiedelmekkel és szubjektív érzelmekkel telített kommunikációs habverés.

Egyik oldalon az elektromos autó feltétel nélküli támogatóival, akik szerint ez a technológia jelenti a megoldást bolygónk egyre inkább kínzó problémájára, a károsanyag kibocsájtás okozta globális felmelegedésre. Legfőbb érvük, hogy az elektromos autó zéró károsanyagot bocsájt ki, azaz egyértelműen tisztább, mint a hagyományos belső égésű motorokkal illetve a hibridtechnológiával rendelkező gépjárművek. A zéró kibocsájtás, mint megfellebbezhetetlen igazság mögé a támogatók már nem nagyon néznek, a részletek (mint például tényleg zéró a kibocsájtás?) hidegen hagyják őket. Bárki, aki a fenti alapigazság ellenkezőjét állítja (vagy akár csak lehetőség szintjén felveti), az szerintük nem más, mint a haladást hátráltató, kukacoskodó alak, az olajlobbi szekértolója, az emberiség sírásója.

A támogatók táborának kommunikációs felhajtása annyira erős és eredményes, hogy a részleteket nem ismerő átlagemberek többségét teljes mértékben meggyőzi, sőt, az elvileg sok technikai részlettel tisztában lévő kormányzatok és szakhatóságok jórészét is maga mellé állítja. Ennek nyilvánvaló jele, hogy számos országban jelentős állami támogatást lehet kapni, ha valaki elektromos autót vásárol, kis hazánkban ráadásul az elektromos autók ingyen parkolhatnak a fizetős helyeken, használhatják a buszsávot és az utcai töltőknél ingyen tölthetik fel az akkumulátoraikat.

A másik oldalon természetesen ott van az ellenzők tábora is, akik szerint az elektromos autó ezer sebből vérzik. Mindjárt az első érvük, hogy a károsanyag kibocsájtás döntő részéért nem is a gépjármű állomány, hanem az ipari tevékenység és a háztartási tüzelés a felelős.

A következő érv, hogy az elektromos autók hatalmas és drága akkumulátort igényelnek, amelyek előállítása jelentősen környezetszennyező (mivel tele van nehezen és környezetromboló módon bányászott ritka fémekkel, pl. lítiummal). Egyes becslések szerint egy ilyen akkumulátor gyártása annyi károsanyag emisszióval jár, mint egy hagyományos benzines autó üzemelése 30.000 km-nyi út megtétele során.

Ha mindez nem lenne elég, akkor mindent eldöntő aduászként jön a harmadik érv: az elektromos autó feltöltéséhez használt áram jelentős részét manapság még szén- vagy gázerőművekben állítják elő, nem kevés károsanyagot kibocsájtva. Az ellenzők gyakori konklúziója, hogy az elektromos autó egy nagy átverés, mivel akár több károsanyagot is termelhet, mint a hagyományos autó, legfeljebb ezt a káros anyagot nem a sűrűn lakott városokban bocsájtja ki, hanem az erőművek, és a lítiumbányák környékén.

Ennek a tábornak a kommunikációs felhajtása is egyre erősebb. A hangzatos ellenérvek szintén nagyszámú embert meggyőznek, akik fújnak az elektromos autózás naiv híveire és dühösek az elektromos autóknak adott kedvezmények miatt, főleg, amikor méregdrága hibridek is igénybe vehetik a kedvezményeket, miközben ezek károsanyag kibocsájtása alig kisebb egy hagyományos benzines autóénál.

A nagy kommunikációs csinnadratta egyetlen dolgot nélkülöz mind a két oldalon, sajnos a legfontosabbat: az objektivitást. (Objektivitás jelentése a Wikipédia szerint: tárgyilagosság, elfogulatlanság, pártatlanság.) Ami azért baj, mert az objektív igazság, mint általában, most is az érzelmektől átitatott szélsőséges álláspontok között, valahol félúton található.

Az objektív nézőpont például figyelembe veszi, hogy az akkumulátor technológia gyorsan fejlődik, a mai drága és környezetromboló technológia holnap már idejétmúlt lesz, és olcsóbb és tisztább akkumulátorokat tesz majd lehetővé.

Nem siklik el az objektivitás afelett sem, hogy az elektromos áram termelésben a szénnek, illetve szénhidrogéneknek bizony van tisztább alternatívája (nap, szél, víz, nukleáris technológia). Igaz, hogy sok országban ma még a megtermelt áram jelentős része nem tiszta (pl. Ausztrália, Dél-Afrika, USA, Szaúd-Arábia, Kína), egyre nő azonban azon országok száma, ahol magas az alternatív áramtermelés részaránya (ilyen például Kanada, Franciaország, Oroszország, Brazília, Paraguay). Utóbbi országokban már manapság is biztosan környezetkímélőbb elektromos autót használni, és ez még inkább igaz lesz a jövőben, ahogyan egyre több ország zárkózik fel tiszta áramtermelés tekintetében az említettek mellé.

Az objektív nézőpont azt is belátja, hogy egy új technológia terjedését még akkor is kedvezményekkel és támogatásokkal kell segíteni, ha az adott technológia még nem tökéletes, mivel éppen attól válhat majd olcsóbbá és tökéletesebbé, hogy terjed és így egyre nagyobb volumenben állíthatják elő.

Végül, de nem utolsósorban, ha meg is védi az elektromos autót az ellenzőkkel szemben, az objektivitás nem esik abba a hibába, hogy azt állítsa, a bolygónk problémáira egyedüli helyes válasz az elektromos autó. Hiszen hallott már hidrogénhajtásról, vízbontásról és egyéb technológiákról, amelyek ugyan még annyira sincsenek készen, mint az elektromos autótechnológia, de könnyen lehet, hogy a jövőben mégis jobb választ adhatnak erre a problémára.

És hogy mi a tanulsága mindennek? Semmiképpen sem az, hogy elektromos autó jó vagy rossz. Sokkal inkább az, hogy kommunikálni – mint annyi sok mást is csinálni – csak felelősen, objektíven, kiegyensúlyozott módon szabad. Mert ha valami jelentős gátja lehet a tisztánlátásnak és fejlődésnek, hát az éppen a felületes, szubjektív, hatásvadász kommunikációs felhajtás!

Bőthe Csaba, Barra Kommunikációs Intézet, interim ügyvezető igazgató