Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy vezető, aki úgy került felsővezetői pozícióba, hogy egészen más területről érkezett, ahol egészen más volt a cégkultúra, és egészen más volt a piac is, ahol szintén vezető volt. Megérkezett az új munkahelyre, körülnézett, és menten összecsapta a kezét: „Nahát! Miért dolgozik itten 64 projektmenedzser egy csapatban? Hát hiszen ezek mást és mást csinálnak! Nem jól van ez így, sehogy sem” – mondta magában, majd összedörzsölte a tenyerét, és munkához látott. Gyorsan szétdobta a 64 projektmenedzsert, akkurátusan, feladatok szerint átcsoportosítva őket. „Ezt most rendbe hoztam, meglátjátok, mennyivel jobban fognak teljesíteni mostantól! Ha eddig hatékonyak voltak, eztán százszor hatékonyabbak lesznek!” – mondta az egyszeri vezető a főnökeinek, akik szintén dörzsölték a kezüket örömükben, és várták, hogy majd eljön a Százszor Jobban Teljesítés ideje. Telt múlt az idő, és a projektmenedzserek teljesítménye nemhogy javult volna, hanem romlott. Egy idő után ezt már a legtürelmesebb fővezető is elunta, az egyszeri vezetőnek útilaput kötöttek tehát a talpára és szélnek eresztették. Tán még ma is azon gondolkodnak, hogy vajon miért történhetett, ami történt. A projektmenedzsereket mindenesetre hagyták szétszedve, rosszabbul teljesítve, mert az mégsem fordulhat elő, hogy a fő-fő vezetés beismerje: rossz lóra tettünk, emberek, ez hibás döntés volt, csináljuk vissza.

Ennyi a történet, és sajnos, nem mese ez, hanem megtörtént eset. A 64 projektmenedzsert hosszú évek munkájával formálta egységes csapattá a vezetőjük. Erre rengeteg időt szánt, sok pénzt költött, és az eredmények is mutatták, hogy megérte. Igaz, hogy sokféle projektet vittek, amelyek más-más területhez tartoztak, de mind ugyanannak a cégnek a hajójában eveztek, amíg együtt voltak, egy irányban és egyszerre. A kormányt a vezetőjük tartotta. Amikor azonban szétszedték őket, a csapat 3 különböző vezető keze alá került. Ott ők újonnan jöttek, kívülállók voltak. A régi vezetőjük is megtarthatott egy kis csapatnyi embert, de az már nem ugyanaz a csapat volt. Az egyszeri vezető nagyon nagy kárt okozott azzal, hogy elbizakodottságában tönkretett valamit, ami jól működött. Az pedig, hogy ezt megtehette, ismét vezetői hiba, de nem az övé, hanem a fölötte lévőké. Végül az, hogy nem csinálták vissza a döntést, fölteszi a koronát a történetre. Igaz, hibát beismerni csak erős ember képes, de a nagy cég felsővezetőitől joggal várná az ember, hogy erős emberek legyenek. Nos, úgy tűnik, nem azok. Elküldték ugyan az egyszeri vezetőt, de ők maradtak. Ha folytatódna a mese, ez lenne benne: összedugták hát a fejüket a fő-fő vezetők, és azon tanakodtak, mit csináljanak most már. Egyszer csak megszólalt az egyik: „keressünk egy másik egyszeri vezetőt, ismerek is egyet, aki éppen egyszeri vezető szeretne lenni. Igaz, egészen más területen dolgozik, egészen más cégkultúrában és egészen más piacon, de nem is baj, ha másféle szemléletet hoz, hiszen kell a változás.” És innen kezdve megismételhetjük a mesét az elejétől, csak a projektmenedzsereket kell kicserélnünk, mondjuk üzletkötőkre, vagy HR-esekre, vagy bármely más, csapatként jól működő csoportra. Itt a vége, fuss el véle.

 dr. Barra Mária, ügyvezető, vezető tanár, coach, Barra Kommunikációs Intézet