Nemrég egy ismerősöm az írta a Facebookon, hogy csak 9 olyan magyar ismerőse van, aki még nem iratkozott fel a felsőoktatás szabadságáért tartott tüntetésre. Majd lelkesen hozzátette: „Mondhatod, hogy egy buborékban élek, de ez egy igazán nagy buborék!”. Ha helyesen értelmezem, akkor ezzel azt mondta, „nem baj, hogy csupa olyan ismerősöm van, aki ugyanúgy gondolkodik, mint én, hiszen sokan vannak és ez biztató a győzelem szempontjából”. Ez a „sok” persze csak néhány százat jelent, de a létszámnál sokkal fontosabb kérdés, hogy mire jó egy ilyen „buborék”.
Én saját kölyökkori önmagamra hallgatva úgy gondolom, főleg arra, hogy kipukkadjon. Ha ugyanis nem pukkad ki, színes szappanos vízcseppeket szórva a körülállókra, akkor elsősorban alternatív, egymás ellenében megfogalmazódó, egymást taszító valóságokat hoz létre.
A nemzetközi politika aktuális fejleményei kapcsán (pl. Brexit, Trump) egyre többet hallani az igazság, vagy más néven tények utáni politikáról. Ez olyan politikát jelent, amelyben az érvek legfontosabb funkciója, hogy a párbeszédből kiutasítsák az ellenfelet és ezzel az ellenfél véleményét, mint eleve elfogadhatatlant. Ennek fő eszközei a személyeskedés, a megfélemlítő érvelés, valamint hazugságok és féligazságok sulykolása, az ezekre érkező tényszerű cáfolatok kitartó figyelmen kívül hagyásával kombinálva. Ezeket a hazugságokat bizonyítékok helyett általában az teszi hihetővé a célközönség számára, hogy rossz színben tüntetik fel a párbeszédből személyeskedéssel kiutasított, gyűlölt ellenfelet.
Ez nem egészen új jelenség, mindig is része volt a politikai működésnek. Ami azonban újdonság, hogy a közösségi média-alkalmazások terjedése jelentősen segíti a buborékok, egymástól elzárt alternatív valóságok kialakulását. A keresőprogramok, a Facebook és más közösségi média- alkalmazások eleve kiszűrik azokat a linkeket és ismerősöket, akikre ritkábban kattintunk, és azokat tolják az orrunk elé, amelyekre, illetve akikre gyakrabban. Így egyre inkább csak a saját véleményünket erősítő érvekkel, ismerősökkel, adatokkal találkozunk. A vélemények pedig így csak egy irányba változnak, egyre erősebb meggyőződéssé alakulnak.
Az ellentáborok egymást is csak a saját táboruk torzító tükrében látják. Ez oda vezet, hogy félreértelmezzük egymás álláspontját, igényeit. Ezzel észrevétlenül megágyazunk a szalmabáb érvelésnek, amikor nem a másik valódi álláspontját kritizáljuk, hanem annak egy félreértett, eltorzított formáját, egyre inkább bezárva magunkat a buborékainkba. Hiszen ha valaki még az álláspontomat sem érti meg, hogyan érthetne meg bármit abból, amit mondok? Ilyen körülmények között hamar jutunk arra, hogy tulajdonképpen szóba sem érdemes állnunk egymással.
A társadalmi megegyezéseknek és a békés együttélésnek előfeltétele, hogy szóba tudunk állni egymással és el tudunk fogadni közös kiindulópontokat. Tényeket, amelyek mindenki számára érvényesek. Értékeket, amelyeket mindannyian értéknek tartunk. A tények utáni politika, a közösségi média buborékaival megerősítve ezt teszi egyre nehezebbé. Közös kiindulópontok nélkül nincs konstruktív tárgyalás, nincs mindenki szempontjait figyelembe vevő vita, ahol észérvek mentén kereshetünk megoldásokat mindenki problémáira. Ha pedig ezekre nem vagyunk képesek, akkor az életünkön eluralkodnak a hidegháborús viszonyok.
A mindennapokban a rossz, hibás érveket egyszerűen úgy szoktuk minősíteni: „ez nem érv!”. A személyeskedés nem érv, a megfélelmlítés nem érv, a szalmabáb érvelés nem érv. Némi iróniával nevezhetjük őket alternatív érveknek. Ezek pontosan ugyanolyan kártékonyak emberi viszonyainkra, mint az egymás ellenében létező, de belülről nézve nyilván komfortos alternatív valóságok. És az egyik nem létezik a másik nélkül. Az alternatív érvek alternatív valóságokat építenek, az alternatív valóságok pedig alternatív érveket.
Ha nem akarunk hidegháborút, vagy valami annál is rosszabbat magunknak, akkor ki kell lépnünk kényelmes komfortvalóságainkból! Ez azzal kezdődik, hogy meghalljuk és meghallgatjuk egymást, ahelyett, hogy szalmabábokat püfölnénk mindennapi beszélgetéseinkben, internetes kommentekben. Aztán, ha ez már sikerült, igazi érvek segítségével közeledünk egymáshoz, egy közös valóság alapjait építve. Ez az egyetlen módja annak, hogy kipukkasszuk életveszélyes óriásbuborékainkat és egy mindannyiunkat szolgáló világ építésébe kezdjünk!
Kertész Gergely, oktató, Barra Kommunikációs Intézet
