Tanúsítjuk! A LinkedIn-en is!
2017. március 24. írta: Barra Kommunikációs Intézet

Tanúsítjuk! A LinkedIn-en is!

Idén ünnepli 21. születésnapját a Barra Kommunikációs Intézet. 1996-ban egy Pozsonyi úti lakás nappalijában tartottuk az első képzéseket. Nem sokkal később már egy Andrássy úti irodában és tanteremben fogadtuk a résztvevőket. Rá pár évre pedig beköltöztünk a MOM Park melletti jelenlegi irodánkba. Legtöbbetekkel már itt találkoztunk.

Ebben a 21 évben ingadozó hagyománya volt a tanúsítványok kiállításának. Ez praktikusan azt jelenti, hogy hol állítottunk ki ilyet, hol nem. Az igazság az, hogy az indulás első éveiben hallgatóinknak nem is volt különösebben szüksége rá. Ha éppen új állásra pályáztak, beírták az önéletrajzukba, hogy mikor, melyik képzésünkön vettek részt, magát a papír alapú tanúsítványt a legritkább esetben akarták használni.

Aztán elkezdett "nimbusza" lenni a képzéseinknek. A munkáltatók közt terjedni kezdett a híre, hogy ha valaki a BARRÁ-ban végzett képzést, és ezzel fektetett a beszédkultúrájába, a kommunikációjába, a fellépésébe.

De vissza a jelenbe! 2017-ben hatalmas átalakításba fogtunk. Érkezett hozzánk például egy új CEO, új kollégákat vettünk fel, új képzéseket indítottunk. Így érthető, hogy ahogy elkezdtük átforgatni a köveket, hamar előkerült a tanúsítványok kérdése is.

Mikor utoljára komolyabban foglalkoztunk vele, a LinkedIn még gondolatként sem létezett, az internet pedig gyerekcipőben járt. Ma viszont a legtöbb esetben már nem egy önéletrajz a legmeghatározóbb eszköz egy pozícióra való jelentkezésnél, illetve a munka elnyerésénél. Legalább akkora, ha nem nagyobb szerepe van a social media profiloknak. Tetszik vagy sem, a munkaadó megnézi a jelölt blog vagy facebook oldalát, online elérhető előadásait, videóit. És talán első helyen: a LinkedIn oldalát.

Mindezt végig gondolva arra jutottunk, megújítjuk végzett, aktív és jövőbeli hallgatóink tanúsítványait. Az új rendszerben mindenki, aki nálunk tanult, kap egy linket a Tanúsítványához. Ezt aztán könnyedén berakhatja majd LinkedIn profiljába, a CERTIFICATES menüponthoz való hozzáadással.

Amennyiben nálunk végeztél 1996 és 2016 között, jelentkezz - info@barra.hu - és elküldjük a modern formátumú tanúsítványodat, illetve az instrukciókat, hogy miként tudod beilleszteni azt a profilodba!

cer.gif

A bejegyzés trackback címe:

https://hatasszunet.blog.hu/api/trackback/id/tr8912367777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása